Egylet

jhe.huA jászok sok mindenről híresek, elsősorban a kiváltságos történelmi múltjukról, az identitásukról, a Lehel kürtjéről, de közismertek a reneszánszát élő hagyományőrzésükről is. Jászság szerte számos civil közösség (honismereti szakkörök, népdalkörök, néptánccsoportok, lovas bandériumok, díszítőművészeti szakkörök) munkálkodik jász őseik hagyatékának megőrzésén. Közülük a legfiatalabb a Jászsági Hagyományőrző Egylet, hiszen 2008 óta működik Jászberényben, a Jász Múzeumban, de tevékenysége máris figyelemre méltó. A lelkes közösség mintegy félszáz tagja minden kedden este összegyűlik a múzeum könyvtárában: előadást hallgatnak a jászok történetéről, a régi szokásokról, énekeket tanulnak, vagy éppen készülnek valamilyen bemutatóra. Szívügyüknek tekintik a Jászság régi szokásainak bemutatását színpadon és természetes környezetben egyaránt. Az egylet minden tagja (az 5 évestől a 75 évesig) saját jász viselettel rendelkezik. Rendkívül sikeresek a viselet és szokás bemutatóik, amelyeket rendhagyó módon, élőképekkel, zenei aláfestéssel és szöveges kommentárral szoktak előadni. De ha kell, akkor énekelnek, prózai szöveget mondanak, sőt táncra is perdülnek. Ők azok, akik hintókkal érkeznek a homoki vagy a peresi búcsúra, lovas kocsival az aratásra és a kukoricatörésre. Őket látjuk a Város napi felvonuláson, ők emlékeznek a jászkun redemptiora és az aradi vértanúkra. Ők azok, akik jász viseletben bevonulnak a Parlamentbe, vagy díszelegnek a jászok és a kunok világtalálkozóján. S ugyancsak ők, akik betlehemeznek, bakfazekat dobnak, Jánoskát eresztenek a Zagyván, macokot sütnek a Duna televízióban vagy bográcsolnak valamelyik versenyen. Tavasszal és ősszel remek hangulatú pendzsomot rendeznek, amely méltó újkori utódja a Jászság egykori hagyományos táncalkalmának. S hogy jobban megismerjék a jászsági táncokat, táborba mennek Tarnamérára, ahol a szabadtéri strand melegvizes medencéjében még egy rögtönzött énekműsort is adnak a fürdőzők nagy meglepetésére és örömére. Ők hát a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai, akik vezetőjükkel, Hortiné dr. Bathó Edittel együtt, örökre elkötelezték magukat a jászsági hagyomány szolgálatában.

Weboldal készítés: Meneruwa Design