Hagyományőrzés a Jászságban
A jászok sok mindenről híresek, elsősorban a kiváltságos történelmi múltjukról, az identitásukról, a Lehel kürtjéről, de közismertek reneszánszát élő hagyományőrzésükről is.
A múltbéli értékek megőrzése mindig fontos volt a jászok számára, ékes bizonyítéka ennek, hogy 1874-ben, az országban elsők között hozták létre a Jász Múzeumot, de elsőkként csatlakoztak a jászok az 1960-as években országosan kibontakozó honismereti mozgalomhoz is, az 1970-es években pedig a néptánc-, táncház- és pávaköri mozgalomhoz.
Honismereti szakkörök, tájházak és helytörténeti gyűjtemények a Jászságban
A jászsági honismereti szakkörök tevékenysége igen széles körű. Elsődleges feladatuknak az egykori népélet tárgyi emlékeinek összegyűjtését, megőrzését tekintik, de mellette nagy hangsúlyt fektetnek a gazdálkodás, a mesterségek ismeretanyagának feltérképezésére és írásban való rögzítésére. A szakkörök különösen sokat tesznek a régi szokások megismerése és megőrzése érdekében is. Így elevenítik fel időről-időre többek között a régi disznótor, az aratás, a cséplés, a szüret, a lakodalom és a betlehemezés szokását. 2006-ban a jákóhalmi és a dósai honismereti szakkörök életre hívták a Nempomuki Szent János napján, május 16-án gyakorolt egykori szokást, a Jánoska eresztést, amelyhez a következő évben Jásztelek és Jászberény is csatlakozott, s a rég elfeledett szokás azóta újra él. 1989-től minden év decemberében Jászkiséren rendezik meg az Apáról fiúra című hagyományőrző bemutatót, ahol elsősorban gyermekek szerepelnek, de felnőtt csoportok is szívesen közreműködnek.
A szakkörök lelkes gyűjtőmunkája révén alakultak meg a helytörténeti gyűjtemények és tájházak. Fenntartásukat a helyi önkormányzatok vállalták magukra, de a kiállítások gondozását a szakköri tagok végzik. A Jászságban ? az országban egyedülálló módon ? tizenhárom településen (Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jásztelek, Jászszentandrás) 18 helytörténeti gyűjtemény, tájház működik.
Hagyományőrzés a néptánc nyelvén
A hagyományőrzés másik jelentős bázisa a jászsági néptánc mozgalom. 1971-ben alakult meg Jászberényben, az azóta nemzetközi hírűvé vált Jászsági Népi Együttes, amely kezdettől fogva szívügyének tekinti a jászsági táncok összegyűjtését, megismerését és népszerűsítését. Az együttesnek napjainkban négy gyermek, egy ifjúsági és egy felnőtt csoportja működik. Az ő példájuk nyomán Jászapátin, Jászkiséren és Jászfényszarun és Jászdózsán is alakultak együttesek, és ma is sikeresen működnek. 2002-ben a jászsági néptánc együttesek új szervezeti formába tömörültek. Létre jött a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amelyben a gyerekek nemcsak táncot tanulnak, de elméleti órákat (folklór, tánctörténet) is hallgatnak, s az anyagból vizsgáznak. A táncegyüttesek mindenkor hasznos időtöltést, s a fellépések révén pedig maradandó sikerélményt biztosítanak a gyerekeknek. Mindezen túl igen jelentős a közösségformáló ereje is. A tánc széleskörű térhódítását, s a néptáncok tanulása iránti igényt mutatja az is, hogy 1999-ben megalakult a Jászberényi Hagyományőrző Táncegyüttes.
Régi táncalkalmak napjainkban
A Jászság régi táncalkalmainak (pendzsom, jász bál) felelevenítésén és megőrzésén a néptáncegyüttesek mellett a Jászsági Hagyományőrző Egylet, a jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, a Jászárokszállásiak Baráti Köre és a Jászapátiak Baráti Köre fáradozik.
Jászberényben a Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai 1990-ben rendezték meg először a 19. századi polgári báli hagyományokra épülő Jász bált. A régi szokáselemeket (bálanya, bál vendége, táncrend, bálkirálynő, bálherceg stb.) sikerült oly módon ötvözni napjaink szórakozási kultúrájával, hogy azt a közönség fenntartás nélkül elfogadta. Mindez példaként szolgált más bálrendezők számára is, s azóta már számos jász településen rendeznek farsang idején hasonló, régi hagyományokat felelevenítő bált (FÉBE Bál ? Jászfényszaru, JABE Bál ? Jászapáti, Árokszállási Jász bál stb.). Az évek folyamán természetes módon kialakult a bálok sajátos arculata, karaktere, de két dolog mégis közös bennük, a hagyományőrzés és a jótékony cél.
A jászsági népdalkincs őrzői
A jászsági népdalkincs gyűjtői és őrzői a pávakörök illetve népdalkörök. Művészeti munkájuknak köszönhetően széles körben népszerűsítik népdal kultúránk méltatlanul elfeledett kincseit. A Jászság gazdag népdalanyagából a Jász Múzeumért Alapítvány 1998-ban megjelentette az azóta már második kiadást megért A jászsági zölderdőbe?című népzenei kazettát és CD-t, a Jártató Zenekar és jászsági énekesek közreműködésével. A Budapesten működő Jászok Egyesülete ugyancsak 1998-ban adta ki a Jászsági népdalcsokor című kazettáját és CD-jét a jászsági pávakörök és népdalkörök közreműködésével, majd 1999-ben Jászsági ünnepnapok címmel újabb kazettát és CD-t adott ki a 19. század eleji jászsági népdalgyűjtések eredeti hangzóanyagával.
Lovas hagyományok a Jászságban
Az 1990-es évek elején fordult a figyelem az egykori lovas hagyományok felé. Az országos példa nyomán a Jászság az elsők között volt, ahol megalakult a Jász Lovas Bandérium (Jászberény) és a Szűcs Mihály Huszár Bandérium (Jászfényszaru). Mind a bandériumi munka, mind pedig az íjászat igen közkedvelt a jászok között. Gyakran a család minden tagja részt vesz a munkában. A bandériumok szinte minden falusi, városi és hagyományőrző rendezvényen részt vesznek: díszelegnek, lovas karuszelt, bajvívást mutatnak be, csatát elevenítenek fel. A lovas bandériumok legnagyobb rendezvénye a Tavaszi hadjárat, amely minden évben, április 2-án, a boldogi csatával kezdődik, majd Jászjákóhalmán és Jászberényben folytatódik. Innen tovább indulnak a csapatok Tápióbicskére, ahol eljátsszák a hídi csatát, majd Isaszegen át egészen Vácig mennek. Az egy hétig tartó hadjárat komoly erőpróba embernek és állatnak egyaránt.
A jászok világtalálkozója és a jászkapitány
A jász öntudat újkori fejlődésében jelentős szerepet játszott 1995-ben a jászkun redemptio 250 éves évfordulója, amelyet nagy pompával, s összefogással ünnepelt meg a Jászkunság. Ebben az évben rendezték meg Jászberényben a jászok első világtalálkozóját is, melynek megrendezése új hagyományt teremtett és indított útjára. Ettől az évtől kezdve minden évben más és más településen rendezik meg az elszármazott jászok legnagyobb seregszemléjét, a jászok világtalálkozóját.
1998-ban, a Jászfényszaruban megrendezett világtalálkozón választotta meg a Jászság az újkor első jászkapitányát. Ünnepélyes beiktatásakor megkapja a tisztséghez járó méltóság jelvényeket: a megbízatását igazoló oklevelet, a kapitányi pecsétet, a prémes mentét, a nyakravalót, a süveget és a Jászkürt hiteles másolatát, amelynek öblébe ezüst poharat szorítva, s abba bort töltve a jászokra kell köszöntenie. A kapitány legfőbb feladata a jász hagyományőrzés segítése, támogatása, a jász identitás erősítése. A kapitányi tisztség ugyan egy évre szól, de a regnálás után is aktívan részt kell vennie a Kapitányi Tanács munkájában, s magát továbbra is a hagyományőrzés szolgálatába kell állítani.
A jász viselet reneszánsza
A jász viselet feltámasztásának igényét kezdettől fogva az egyre erősödő jász öntudat motiválta. Első megvalósítói a néptánccsoportok voltak, majd a lovas bandériumok, népdalkörök és díszítőművészeti körök is követték a példát. 1989-ben a Jász Múzeum szorgalmazására a Jászság rég elfeledett, színpompás viselete a figyelem középpontjába került.
Az 1995-ös esztendő az előbb említett jászkun redemptio 250 éves évfordulója és az e kapcsán megrendezett jászok első világtalálkozója miatt rendkívül nagy jelentőségű volt a jász viselet széles körben való terjedését illetően. Erre a nagy ünnepre már nemcsak a hagyományőrző közösségek, hanem magánszemélyek részére is készültek ruhák. A rekonstrukciókhoz a Jász Múzeumban és a helytörténeti gyűjteményekben fellelhető eredeti ruhadarabok adták a mintát. Azóta korosztályra való tekintet nélkül egyre többen varratják meg a régi parasztpolgári viseletet és különböző ünnepeken magukra öltve, büszkén viselik azt.
Elmondhatjuk, hogy a 21. század elején a jász viselet újjászületésének lehetünk tanúi, amely szinte egyedülálló törekvésnek tekinthető nemcsak Magyarországon, de Európában is. Ahhoz azonban, hogy a jász viselet tovább éljen, nagyon fontos volt, hogy az elmúlt években létrejöttek a ruhákat készítő népi varróműhelyek és megteremtődtek viselésének alkalmai. Ilyenek a történelmi évfordulók, a város és falu napok, a jász bálok, a jász világtalálkozók, a különböző hagyományőrző rendezvények, de az is gyakorlattá kezd válni, hogy a lakodalmakban éjfélkor jász viseletbe öltözik át az ifjú pár, és abban mulatnak reggelig. De sokan készíttetnek és adnak ajándékba (például szülők, nagyszülők a távol élő gyermekeiknek, unokáiknak) főkötőt vagy teljes jász viseletet is.
A jász öltözet viselésének ma is legünnepélyesebb alkalma a minden évben más és más jász településen megrendezésre kerülő jász világtalálkozó, ahol évről-évre egyre többen jelennek meg jász viseletben, s igazán pompás élményt nyújt az ünnepi nagymisén és a felvonuláson a szebbnél-szebb selyem, taft, brokát viganók, habos ingvállal, pruszlikok, nyárikák, zsinóros, ujjas lajbik, menték, valamint kék és bordó bársony, kerepélyes ?féketők? látványa. Úgy gondoljuk, ma is érvényes lehetne Rodiczky Jenő 1865-ben a jász viseletre tett megjegyzése, miszerint ?a jász nők csak úgy úsznak a selyemben.?
A jászok gazdag viselet-tárházából talán a legszebb, a 19. századi parasztpolgári viselet került felelevenítésre, amely a kivetkőzéskor úgy maradt el, hogy nem volt módjában elkorcsosulni, megváltozni. Ennek következtében a régi szépségében pompázó viselet kerülhetett felújításra.
Jóllehet, az öltözethez szükséges finom kelmék ma is igen drágák, és egy rend öltözet elkészítése komoly összegbe kerül, ennek ellenére az asszonyok közül sokan már nem is egy, hanem kettő-három, vagy ennél több rend viselettel is rendelkeznek. Kezdetben természetesen mindenki az ünnepi viseletet varratta meg, s azt használták mindenhová. Később azonban egyre világosabbá vált, hogy szükség van gyüvő-menő ruhára, sőt az ünneplők közül kis- és nagyünneplőre is.
Néhányan azonban úgy vélekednek, hogy a napjainkban felújított viselet nem egyéb, mint jelmez, mivel nem használjuk állandóan. Ez az állítást természetesen nem tudjuk elfogadni, hiszen senki sem gondolhatja, hogy a mai viseletek a régi módon, minden nap hordhatók. Megváltozott életkörülményünk, életmódunk erre nem is adna lehetőséget. A felelevenített ruha használatát mindenképpen napjaink életviteléhez kell igazítani, és a viselését is meg kell tanulni. Természetesen a betanulási folyamat lassú, hiszen mindent újból kell értelmezni.
A felújított jász öltözet viselése egyértelműen bizonyos alkalmakhoz, a legtöbbször valamilyen ünnepi alkalomhoz köthető, ugyanúgy, mint ahogyan Ausztriában, Norvégiában, Finnországban, Svédországban és Bretagne-ban.
A felújított jász viselet ? amelynek napjainkban sajátos érzelmi háttere van ?, az elszármazott jászok révén eljutott már a világ számos országába (Franciaország, Svájc, Japán, USA, ?land-szigetek stb.) szép példája egy nép identitástudatának és hagyományőrzésének.
Szűcshímzés mai textíliákon
A viselethez hasonló módon vált ismertté az országban az egykori jászsági szűcshímzés is. A jászsági szűcsök egykori gazdag mintakészlete az idők folyamán teljesen feledésbe merült. Az 1970-es évek második felében a díszítőművészeti szakkörök tagjai ? élükön az országosan ismert Fejér Mária tanárnő vezetésével ? tettek próbálkozást a mintakincs felkutatására és felelevenítésére. Az volt a céljuk, hogy megtalálják azt a megoldást, amellyel a régi mintákat napjaink textíliáin is alkalmazhatják. Az első próbálkozásaik nem voltak valami szerencsések, ugyanis a hímző asszonyok nem mertek hozzányúlni, és nem merték megbontani a hímzett subák zárt mintaegységeit, a válltányérokat, a sormintákat, hanem hűségesen ráhímezték azokat a párnákra, terítőkre. Hamarosan világossá vált, hogy ez az út nem járható, a mintaegységeket meg kell bontani, s a motívumokkal (sasköröm, kutyatök, bödösbogaras, galambkosár, császárszakáll, vesevirág, gyorgyina, rozmaringág, nyitott-csukott tulipánok stb.) új mintákat kell tervezni. Így alakították ki a hímző asszonyok a régi szűcshímzésből azt a sajátos jász hímzést, amely már szervesen illeszkedik napjaink textíliáinak szerkezeti követelményeihez. A jász minták áttervezésénél azonban ügyelni kellett arra, hogy egy meghatározó központi motívum köré csoportosítsák az egyéb mintaelemeket, úgy, mint ahogyan az a suba válltányéroknál van.
A mintaszerkesztés mellett a másik nagy problémát a hímzés színe jelentette. A jászsági subák és ködmönök hímzése a 19. század végéig színes volt, s csak a polgári ízlés hatására változott egyszínű zöldre. Hímző asszonyaink szerették volna a színes hímzést feleleveníteni, de a mai bolti fonalakkal sajnos nem lehetett elérni az eredeti színvilágot, ezért az egyszínű zöld hímzés mellett döntöttek, amelyet nyers színű vászonra vagy puplinra világosabb vagy sötétebb kétszálas osztott zöld fonallal hímeznek.
A jászsági hímző asszonyok több mint húszéves munkáját az 1990-es évek végén végre siker koronázta, s ennek köszönhetően a felelevenített, rendkívül gazdag mintakincset az egész ország megismerhette. A Jász Múzeum is az ügy mellé állt, s 1997-ben egy kiállítást is rendeztek, amely egyaránt bemutatta a kezdeti sikertelen próbálkozásokat, és a sikeres rekonstrukciós megoldásokat is. Ezt követően az asszonyok nagy lelkesedéssel tervezték és hímezték a gyönyörű motívumokat a terítőkre, futókra, párnákra, függönyökre, zsebkendőkre, blúzokra, ingekre, s ma már nagyon sok jászsági lakásban találkozunk jász hímzéssel díszített textíliákkal. Az asszonyok hímző-kedvét azonban némiképp megtorpantotta az a körülmény, hogy az országos zsűrizésre beadott hímzések közül a jász mintákat rendszeresen nem fogadták el, mondván, hogy ?ilyen hímzés nincs,? vagy ?hímezzék őket bőrre.? Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ezt a mintakincset eredetileg férfi subára, női ködmönre és kostökzacskóra hímezték, de azt is jól tudjuk, hogy napjainkban ezek a ruhadarabok csak a múzeumokban, helytörténeti- vagy magángyűjteményekben lelhetők fel, s ma már senki sem készíti őket, de hiábavaló is lenne, mert senki nem hordaná. Tehát a régi mintakincs megmentésére csak egyetlen megoldás kínálkozott, ha a jelenkori textíliákra hímezve őrizzük meg őket az utókornak. Erre a megoldásra tulajdonképpen már ismerünk példát, hiszen a békési szűrrátét is ily módon őrződött meg futókon és terítőkön. Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mai modern világunkban sem a viselet, sem pedig a népművészeti tárgyak nem használhatók olyan módon, mint egykor. Hiszen ötven-száz évvel ezelőtt, ezek a viseleti darabok, használati tárgyak még természetszerűen illeszkedtek az adott kor életkörülményeihez, éppen ezért napjainkban is az életmódhoz kell alkalmaztatni.
Mi hiszünk abban, hogy az egykori jászsági szűcsök gazdag és változatos mintagyűjteménye népművészetünk értékes része, amelyet, ha némiképp átértelmezett módon is, de meg kell menteni a gyermekink és unokáink számára. Abban is bízunk, hogy a viselethez hasonlóan a hímzéssel foglalkozó szakemberek is elfogadják majd ezt a rekonstrukciós megoldást, amely jó példaként is szolgálhat népművészeti értékeink megmentésére.
A jászsági hagyományőrzés központja, a Jász Múzeum
A jászsági hagyományőrzés legfőbb irányítója, módszertani központja a Jász Múzeum, amely tudományos és közművelődési munkája mellett fontos feladatának tekinti a hagyományőrzés segítését, támogatását. Évtizedek óta szakmai segítséget nyújt a honismereti szakköröknek, tájházaknak, helytörténeti gyűjteményeknek. Kezdeményezője volt a jász viselet felújításának, támogatója a lovas hagyományoknak, szorgalmazója a néptánc-, a népdalkincs összegyűjtésének, valamint a hímzés mintakincs megmentésének. A Jász Múzeumért Kulturális Alapítványon keresztül három kiadványsorozatot jelentet meg (Jászsági Könyvtár, Jászsági Füzetek, Jászság Népművészete), amelyek tudományos, de mégis ismeretterjesztő módon teszik közé a helytörténeti, néprajzi kutatások legújabb eredményeit. Ugyancsak az alapítvány a kiadója a jász és kun települések honismereti lapjának, a Redemptionak, amely immáron a 17. évfolyamában jelenik meg. Az alapítvány jelentette meg a Jászság első népzenei kazettáját is.
A Jász Múzeumban alakult meg 2007-ben a Sipos Orbán Gyermek Honismereti Szakkör, 2008-ban pedig a Jászsági Hagyományőrző Egylet, melynek tagjai rendkívül sokat tesznek a Jászság szokásainak, hagyományainak megismerése, felelevenítése és megőrzése érdekében.
Dr. Bathó Edit
etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója